• CADAVERES on Facbook
  • CADAVERES on MySpace

Következő koncert

Napl

Második Fejezet

A CADAVERES története részemről úgy kezdődött, ahogy a filmekben a kis feka kosaras kap egy nagyon komoly lehetőséget az élettől. Forró nyári estén „heggesztek” a ház előtt a lépcsőn. Aznap olvastam a neten hogy feloszlott a CDT! Elkeseredtem mert nagyon szerettem a bandát és mint zenészek is a példaképeim voltak(a mai napig azok). Na szóval kapom a telefont és bele szól a Hajas hogy nem e érdekelne a dolog.. áááááááá mondom túl kis gyík vagyok én akkora feladathoz, az arc győzködött és abban maradtunk hogy majd lesz valahogy, majd összecsődítettem a Crushera zenekart hogy mit szólnának a dologhoz? Mindenki mellém állt, mondták, hogy picsánrúgnak ha nem megyek. Oszt nem sokkal ezután felhívott a Körmi hogy mi a pálya, dumálgattunk hosszasan telefonon, majd megbeszéltünk egy randit Tatabányán. Mondanom sem kell majdnem összeszartam magam hogy El Körmi gyün a szitibe. Aztán jammelgettünk és kiderült nem is lesz olyan rossz hehhehe…

Rá egy hétre go Budapest és megtörténik az első próba. Azelőtt is csokiztam rendesen mi lesz mert a Hybrid zenekar is kedvenc volt meg az Ektomorf is. Szóval para para hátán, idebetegeskedtem hogyan alakul? Mennyire égetem le magam? muhahhahahahaa

Elkezdtük nagyiparba nyomni a 7-8 órás próbákat embertelen melegben egy csöppnyi kis próbateremben. Én részemről sokszor tartottam ott hogy összeesek a gecibe mert már a gitárt nem volt erőm lefogni.
Na a lényeg szenvedtünk nagyon sokat, de ment a baromkodás haverkodás is.
Mindezek után eljött a németországi rokk napja. Előtte szervezkedés otthon anyukám idegbeteg hogy a kölköt elviszik külhonba a tetovált rokkerek:). Aztán tesco babkonzerv (jeeeeeeeeeeeeee).

És tipli le Fehérvárra, ahol Körmi már vár és majdnem, hogy lebasz, hogy elmentem (csak)egy hátitáskával de akkor még nem tudta a fickó kivel baszakszik ugyanis az én táskám a világon a legkibebaszottabb:)
Na de ne kanyarodjunk el a történet eredeti fonalától. Lazulunk kicsit és go buszt bérelni és pestre még este gyorsban próbálni egy uccsót. Utána elmentünk Bedlamért (továbbiakban: Bedli) és vissza Fehérvárra. Megérkezünk.
Kiderül hogy a buszban az aksi meg a generátor behalt:) Fassszaaaaaaaaaa elkezdik szerelni, mi meg addig( a Mátékölök kivételével mert másnapos volt) elkezdtünk tölteni:).
Annyira jól ment hogy szerencsétlen Bedlit elragadta egy harangvirágnak álcázott SZIPKASZÖRNY, amit Gergő szabadított rá:) ehehehee.
Majd szépen sorban mindnekit elkapott a mocsok és Gergő szerint elszívta az agyunkat. Lészi megőrült közben(elkezdett golfozni is)
Éés!!!
Végre kocsiba be go Germánia! Faszán átaludtuk az út nagy részét. Elgémberedve feltápászkodunk reggel és Pisi-kaki-kézmosás-fogmosás. (képeket majd szúrok be oka?)
Fél napot ellinkelünk, Prágában mentünk egy nagy csomó sok hídon, meg szobrokat néztünk , elemntünk sörözni, Körmiék megnéztek a múzeumot mi addig Lészivel meg Derdővel megfejtettük a világot! Ja, és majdnem elbaszott egy villamos ehehe.
Este megérkezünk a fesztiválra! Franyó környéken van, olyan mint a Kórház a város szélén:) dombok, hegyek, fenyőfák!
Szívélyes fogadtatás, kedves német arcok jól éreztük magunkat! Nekem a Die Apokalypticshen Reiter kajak bejött, pedig nem az én zeném. Az énekes arc úgy nézett ki mint egy szamuráj és az összes tag legalább 3 méteres zombi állat volt hehe. Képzelheted, fostam nemám lesz valami mert akkor szétcsapom őket:) na jó nemis.

Buli előtt megapara életemben nem játszottam ennyi ember előtt! Szaladtam is okádni közvetlen előtte:)
A koncert fasza volt a népeknek is bejött, utána még élveztük még a német sörök adta élvezetet kicsit, aztán tipliztünk is hazafelé.

Az út kellemesen telt kivéve, azt, hogy éppen hogy nem vesztünk oda, mert a sofőr majdnem elaludt ! Ádám csinált képet is amint ott bóbiskol a fickó!!(majd azt is beszúrom!)

Autópályáról lekanyarodtunk Tatabányán , a házig vittek és kitettek mint egy narkós kurvát akit előtte erőszakolt meg az egész banda és eltűntek a tatabányai gettó sűrű betondzsungelében. Ürességet és seggfájást hagyva maguk után!! :)

Összegezve a dolgot király élmény volt minden perc a sok para és izzadás ellenére is!!
És mindegyikünk megnyugodott valamennyire hogy menni fog ez.

BalázS
vissza

CadaPlayer

No flash player!

It looks like you don't have flash player installed. Click here to go to Macromedia download page.

Powered by Flash MP3 Player

 

Hírlevél